Annak kéne lennie. De úgy látom, hogy nem az.
Nem az, mert igaz, hogy az én testem, de a páromat éppúgy érinti, hiszen közös lesz a gyerek. Mondjuk, ettől még pont lehetne magánügy. A kettőnk magánügye.
De mégsem az, mert például a cégnél havonta rákérdeznek – bár nem szabadna! -, hogy ugye mostanában nem akarok szülni. Köszi főnök, tényleg nem nagy a nyomás…
Közben a kormány azt akarja, hogy szüljek minél előbb, minél többet. Igazából 30 felé már az unokáknál kéne tartanom.
A család meg kocogtatja azt a bizonyos biológiai órát, hogy le fog ám járni az idő.
A baráti kör, a volt osztálytársak már mind babáznak, sűrűn dokumentálva a közösségi oldalakon. Kerekedő pocak, ultrahang felvétel, itt egy baba, ott egy baba, itt a baba, na de hol a baba? Hol az enyém? Elvész a sok bába között. Úgy érzem, ez egyre inkább mások ügye, jobban másoké, mint az enyém.
Kép: pinterest
Utolsó kommentek